Egy deszkapódium története
Amit a deszkák elárultak
A felújításkor a pódium alatt egy kis dobozt találtunk. Benne volt egy kopott karmesterpálca, két gomb és egy összetekert rajz, amelyet ma a falon látsz. A rajzon a fúvószenekar ülésrendje szerepel, a karnagy keze írásával.
Dobos Sebestyén azonnal tudta, hogy a pódium marad. Nem azért, mert szép, hanem mert a deszkák még őrzik a lábnyomokat: a jobb oldalon, ahol a rézfúvósok álltak, a deszka kifényesedett, a bal oldalon pedig, ahol az ütősök, kicsit mélyebb a kopás. Aki ma a pódiumra lép, még érzi, hol hajlik meg a deszka, és a vendégek között olyan is akad, aki gyerekként ugyanezen a deszkán állt egy vasárnap délután.
Mit tettünk a pódiummal
Nem csiszoltuk le
A kivitelező javasolta, hogy a deszkát újra kell csiszolni, de Hajnalka megállította. A kopás a ház emléke, ha lecsiszoljuk, elveszik. Csak a felületet olajoztuk, hogy ne csússzon, és a repedéseket töltöttük ki.
Itt áll a rulett
A pódium előtt áll a rulettasztal, mert innen a legjobb a fény. A szombati zene idején a hangszerek a pódiumra kerülnek, az asztalt pedig kissé arrébb toljuk. A két dolog összefér, és egyik sem zavarja a másikat.
A rajz a falon
A fúvószenekar karnagyának rajzát kereteztettük, és a pódium fölé akasztottuk. Néha megkérdezik tőlünk, miért vezet ide a rajz egy kaszinóterembe. A válasz egyszerű: mert a ház mindig is arról szólt, hogy az emberek jól érezzék magukat együtt, és ez ma sincs másképp. Mindez egyszerű hozzáállás: ami régi és használható, az marad, ami régi és használhatatlan, azt kijavítjuk. Szombaton, amikor élő hangszerek szólnak, a vendégek közül néhányan megállnak a deszka szélén, és halkan megkérdezik, szabad-e lépni rá. Szabad, hiszen a pódium nem emlékmű, hanem a ház legélőbb darabja.